Stockholm klassz és pont. Minden van, ami kell, hogy egy város igazán sokszínű és nyüzsgő legyen. A turistákkal teli belvárostól kezdve a tömött metrón át a helyiekkel töltött kávézókig, öreg és modern épületek megfelelő ritmusban elhelyezve, parkok, hidak, sík és domb. Olyasmi, mint Budapest, csak jobb.

Egyik nap körbejártam (félig) a szigetünket, ilyen vacak a kilátás onnan:

A hajó a hotelünk elől. Mögötte csupa ósdi viskó...

Évszázad?

Említettem ugye korábban, hogy a sziget nyomokban hadilétesítményeket is tartalmaz. Ezek közül pl itt egy torpedógyár portékáival.

Állítólag gyorsabb Phelpsnél.

Ágyú is akadt

Ezt látja a gyár minden nap.

Horgonyos tandem.

A két hajó a fenti képről kicsit közelebbről.

Az az utca, melynek része a háttérben narancssárgával jelölt épület, Stockholm egyik luxusutcája, ott jár a villamos is, amiből sajnos csak egy viszonylat van a városban.

Eről az utcáról van szó...

...és erről a villamosról.

Nade vissza a szigetre:

Az a jó a skandikban, hogy szeretik a régiségeket. A mégjobb, hogy szeretik őket karbantartani. A legjobb pedig, hogy meg is tehetik.

És a bejegyzés végén egy vagány szigetlakóval búcsúzom

Petőfi Sándor: Itt van az ősz, itt van ujra...

Itt van az ősz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.

Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.

Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.

És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.

Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.

Aludjál hát, szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyakat, amikben
Legnagyobb kedved telik.

Én ujjam hegyével halkan
Lantomat megpenditem,
Altató dalod gyanánt zeng
Méla csendes énekem. -

Kedvesem, te űlj le mellém,
Ülj itt addig szótlanúl,
Míg dalom, mint tó fölött a
Suttogó szél, elvonúl.

Ha megcsókolsz, ajkaimra
Ajkadat szép lassan tedd,
Föl ne keltsük álmából a
Szendergő természetet.

Erdőd, 1848. november 17-20.

Dánia fölött mindig kék az ég.

Az, hogy néha a kettő között vastag, szürke felhőréteg, eső és szél is boldogan elfér, már részletkérdés. Nem történt ez másképp pénteken sem, amikor dél körül elindultunk Mandø szigetére, ami Dánia dél-nyugati partján fekszik, Fanø és Rømø szigete közt, és az ország legnagyobb természetvédelmi nemzeti parkja egyébként. A műholdas képen haloványan kivehető a betonút alatti gyalogút, amelyet a felvétel készítésekor épp eltakart a dagály, ami naponta kétszer történik itt meg, de ezt már említettem volt az előző bejegyzésben es. No, élőben valahogy így nézett ki: