A dicső múltat, alias szombat esti Halloween-partyt és az azt követő ébredésem most nem részletezném, van ugyanis, hogy egy kép, illetve a tény, hogy 22-23 óra közt ingyenbár volt, többet mond minden szónál. Hát tessék, ecce homo:

Témához kifestve, karácsonyi Tuborggal. Bár ez utóbbi pont nem látszik...

Már a hét közepén kitaláltam, egész pontosan a múltkori kis futásom alkalmával, hogy amint lehetőségem adódik, hosszú idő után újra megostrom a 10 kilométert. Ez az alkalom vasárnap jött el. Van is egy frankó, laminált A4-es lapnyi térkép, ami ajánl egy ekkora kört itt a környéken. Ennek kis tanulmányozás után, -hisz magammal nyilván nem viszem- vasárnap délután fél négykor lecsuktam a laptop tetejét, bekötöttem a nyúlcipőm fűzőjét és kimentem melegíteni, majd megindultam, mint Eger várának a törökök.

Igen, az ott baloldalt a 2x1 sávos bringaút az országút mellett, végig. Itt nem csak a balatoni nyaralója kertjében biciklizik az, aki a kerékpárutakat építteti. Jobbra: Látod Anya, felöltöztem! :)

Egész reggel gyönyörű napsütés volt, kellemes 10 fok körüli hőmérséklettel. Ez természetesen fél órával indulásom előttig tartott, akkor kezdtek gyűlni a felhők. Ez persze nemgond, megoldom, sőt szeretek is hűvösben futni, de azért na. Mégiscsak napsütés és mégiscsak Dániában vagyok...

Gond nélkül suhanok el a - Zaugusztus óta még mindig- műtrágya szagú földek mellett, tudom, hogy majd valamikor sokára jobbra kell fordulni. Egyszercsak fel is tűnik egy tábla, ami jelöl valami hasonlót, hogy jobbra Gammelmark 2 km, de az mintha egy házhoz vezetne. Namondom jólvan, telefonos segítséget kérek. Íme:

Ezt jó másfél percig csinálta, a kis almácska, addig volt hozzá türelmem, utána inkább eltettem, és maradt a zene, így mindketten határozottan jobban jártunk. Jó tudni, hogy a navigációra csak akkor számíthatsz, ha van mobilneted, ezt megjegyzem. Ennyit az okos-telefonról.

Akkor kezdtem egész bizonyos lenni, hogy korábbi sejtésem beigazolódott, amikor is elértem a szomszéd faluba, Sønder Hygumba. Ez a kép már visszafelé, Rødding irányába készült. Akkor fordultam vissza, amikor bemondta a kedves női hang, hogy "Disztönsz... fáááájv... ziró, ziró... killomitörssz..."  Most, hogy nézem a képet, ennyire azért nem volt még sötét, kicsit csal a fénymérő. De a kocsi jól mutat ott, nem? :)

Több okból is tudtam, hogy fogy a hátralévő táv: egyrészt persze folyamatosan tájékoztat a program, elkezdtem érezni a talpamon a vízhólyagok helyét, és igen, újra elértem a bűz-zónát. Viszont ott és akkor nem tudtam sem a szaggal, sem a leendő kellemetlen fájással foglalkozni, mert hirtelen más világba kerültem. Nem kell gondolni semmilyen illegális tudatmódosító-szerre, pusztán zenéről van szó, és a hozzá kapcsolt érzéseimről, emlékeimről.

Mióta ismerem, ezt a zenét hallva mindig egyvalaki jut eszembe. Keresztapám. Egy nagyon nagy tudású, jó humorú, de csendes, szerény ember volt, én ilyennek ismertem meg a közös 21 év alatt. Mikor futok, és ez a szám elindul, hirtelen kikapcsol minden, nem tudok az aktuális körülményekkel foglalkozni. Azzal sem, hogy fáj a talpam, azzal sem, hogy fáradt vagyok-e egyáltalán, vagy hogy büdös van, nem. Nincs semmi más. Keresztapám van, a zene, meg én. Egy nagyon fura, transz-szerű állapot, nem tudom elmagyarázni. Szomorú és mégis jó. Ahogy beúszik a gitárszóló a végén, érzem, hogy gyorsulok. Az eget nézem. Velem fut. Pedig sose láttam sportolni. A tüdeje vitte el. Vasárnap nem ketten futottunk, hanem hárman. Nagymamám is velünk volt azokban a percekben. Én így emlékeztem.