A tény, hogy nemrég kolomppal, karácsonyi dalokkal és kis fahéjas sütik hozzánkszórásával ébresztettek hárman, megvilágította bennem, hogy mennyire el vagyok maradva a bloggal. Pikkpakk telnek a napok, repülnek a hetek, és még nem írtam meg, hogy megjártuk Aarhust, múlt szerdán futottam 11km-t (tizet akartam, de egyszer rosszkor kanyarodtam le), most hétvégén pedig volt nagy véndiáktalálkozó, ahol megint megnyertem a limbóversenyt, ésilletve ahova Dorka is eljött, aki ha nincs itt tavasszal, akkor a blog sem lenne - többek közt. Szóval van itt hepening raklapszámra, amit megpróbálok gyorsan leírni. De inkább a képeket mutatom, mert azokból is született pár.

Utcai lépcsőkorlát. Ez épp a hostelünk szomszédja volt.

Aarhusi látogatásunk amolyan tanulmányi kirándulásnak is nevezhető. Nem a mi, inkább a többiek szempontjából, hisz amíg mi itt turistáskodtunk, addig azok a diákok, akiknek a fő tárgya a politika és az USA, ők élő egyenesben élték át az elnökválasztást az államokban, az újságírók ellátogattak Izraelbe, a dizájnerek és zenészek pedig Londonba. Mi értelemszerűen maradtunk Dániában és az ország (agglomerációjával együtt) második legnagyobb városában játszottunk ismerd meg mások hazáját mozgalmat.

A székesegyház

Borostyános házfal

A települést, ahonnan több diák is származik egyébként, szokás a "Mosolyok városának" is nevezni, gondolom ez inkább a nyárra jellemző. Én nem éreztem azt az ámulatot, amivel Aarhusról beszélnek. Jó-jó, szép-szép, dán viszonylatokban nagy is, de én nem dobtam el magam tőle. A hiba valószínűleg az én készülékemben van, de az is lehet, hogy csak azért, mert nem sikerült mindent lefotóznom.

Fixis bácsi

Az egyetemen készült képeket majd egy későbbi bejegyzésben mutatom meg, mert 8perc múlva karácsonyi reggeli, én meg még az ágyban ülök laptoppal a fejemen és mikulássapkában...

A katedrális az ország második legnagyobbja. Hátránya kemény 45 centi a leghosszabbtól...

Nem tudom, miért nem lehet átméretezni a képet kisebbre, na sebaj, nekem tetszik! :)

Tiszta ház, rendes udvar, vagy mi.

Kötelező turistakép: Az Aros. Hatalmas művészeti múzeum, tetején a szívárványpanorámával benne pedig az öt méter magas guggoló Fiúval, illetve február közepéig Munch képeivel és egy elég beteg kortárs kiállítással, a Human Echoval. Voltunk fent, körbejártuk a szívárványt, de csak este, így fotó nincs onnan, de nagyon klassz aki itt jár, ne hagyja ki!

Örök téma, remélem nem unalmas.

Örök téma 2.

A téma nem csak az utcán hever. Van, hogy vízben áll.

Na MOST kéne reggelinél lennem. Rohanok, mint mindig, szép napot!

UPDATE: Első nap szétnéztünk a forgatagban, megállapítottuk, hogy gyalog is el lehet jutni bárhova pár perc alatt. Leginkább a vasútállomás/pláza-főtér-hostel bermuda-háromszögben császkáltunk, este pedig elmentünk egy koncertre. Őszintén szólva én azt hittem, hogy beülünk valami egyetemi kocsmába egy lendületes helyi banda örömzenélésére, ehelyett a konzisok adtak három rövid koncertet kis szünetekkel köztük.

Az elsőt nevezzük experimental jazznek. A srácok feladata az volt, mint megtudtam, hogy képekhez, festményekhez kellett zenét írniuk. Ennek megfelelően a műsoridő első 15 perce konstans zajkeltés volt, olyasmi mint ami jó számok előtt szokott lenni mondjuk 10-25 másodperc. Na ezt itt kicsit elhúzták, ahogy egyik főiskolai tanárom szokta, akinek az órái első 60-70 perce a bevezető, aztán rájössz, hogy ez már az anyag. Ez is ilyesmi volt, a maradék öt percre volt valami dallam is, igaz, az én földhöz ragadt ízlésemnek eléggé disszonáns volt, de tudjuk be a művészi szabadságnak.

A második végre rockzene volt, egy errefelé igen népszerű zenekar számait játszották fiatalok. Sine szerint az énekessrác hangja egy az egyben ugyanaz, mint az eredetié. Ha ismertem volna az originál bandát, akkor lehet, hogy még tetszett is volna. Kétségtelenül ők voltak az este sztárjai.

Ha az első előadásra azt mondtam, hogy experimental jazz, akkor a harmadikra nem is tudom. Experimental Free Jazz. Dob és zongora, ami alapvetően baromi jó páros, de ÍGY nem. A pianista szegénykém dölöngélt a zongoránál lassan jobbra-balra, feje csünggött lefelé, lehet, hogy a hajával is játszott. Játéka nyomokban dallamot is tartalmazhatott. A dobos a függetlenítésben alkotott maradandót, ugyanis a zongorától 100%-ban függetlenül izgett-mozgott össze-vissza, mint akibe néha gombnyomásra áramot vezetnek, kis ritmusokat ütögetett mindenen, ami a közelben (és/vagy a dobon) volt. Szerencsére mi kartávolságon kívül ültünk. Őket tíz percig bírtuk elviselni, eddig tartott az első rész. Jellemző, hogy senki nem tudta, hogy véget ért, vagy csak szünetet tartanak. Kétségbe esett taps, mi menekültünk.

Most ebéd, folyt. köv.

Második nap egy darabig szabadidő volt, amit kajabeszerzéssel töltöttem, illetve az egyik fotósbolt kirakatának bámulásával, mert ki volt téve egymás mellé egy D800 meg a "kisöccse", egy D600, illetve egy fullos Nikkor optikasor, gyönyörűek voltak! Mellettük szinte megbújt a P7700, ami kifejezetten érdekelne, mint zsebrevágható masina. "Hogy-ha néékem sok' pénzem lesz..." (Az imént felsorolt cuccok árából egy jó állapotú használtautó és egy korrekt kislakás egyéves bérlete simán kijön. 'szér nem találtam valami olcsóbb hobbit.) A boltban egyébként ki volt még állítva a teljes micro 4/3-ados optikasor, és a Fuji legújabb X példányai. Gyönyörűek.
A nap folyamán rohangáltunk még egy sort fel és alá, rajtam a százkilós táskával, ami kifejezetten boldoggá és hátfájóssá tett nap végére.

A szívem szakadt meg...

Egykilós fagyasztott gulyás. Jaj.

Harmadnap délelőtt fotóztam végre, délután bejártuk az egyetemet. Mint mondottam volt, erről majd később. Hazafelé benéztünk még Koldingba, találkoztunk Sine bátyjával, aki először körbevezetett munkahelyén (IBC, fantasztikus!!!), majd megvacsoráztunk nála. Osztrák felesége van és egy tündéri szőke ikerpárjuk. Ha az ember el tud képzelni tökéletes életet, szerintem az övék az. Jó volt látni.

Jozef és a Koldinghuset

"A leghosszabb út is az első lépéssel kezdődik."

Ez a poszt meg egy irdatlan közhellyel, de nem is ez a lényeg, mert ide kivételesen passzol. Az alábbi két kép között elrejtettem néhány különbséget. Pontosabban fogalmazva, csak egy dologban azonosak.

Poéngyilkos leszek, ez az egy az idő. 2011 októberében, amikor bizonyos külső és belső ingerek hatására, avagy testi és lelki problémák miatt úgy döntöttem, hogy az várjon új évig a fogadalmakkal, akinek két anyja van (Bélám, tudom, a te dumád, majd megegyezünk a liszenszdíjban), én bizony elkezdek futni novemberben. Egyetlen célom volt: szerettem volna képes lenni körbefutni a Margit-szigetet, megállás nélkül. Az első futást még nem rögzítettem, de négyszer kellett megálljak sétálni. 5,35 km háromnegyed óra alatt, úgy, hogy folyamatosan hagyott le simán a többi futó, én meg csak abban bíztam, hogy a tüdőm a helyén marad, mire visszaérek a bringámhoz.

Mivel heti 2 edzéssel rajtoltam, a felső kép a negyedik alkalom. Az elsőt már említettem, a másodikon nagypapatempóval (8perc/km fölött) zakatoltam körbe, sőt, 6km is ment. Emlékszem, nagyon fel voltam dobva, amikor először éreztem, hogy ki fogom bírni. Fantasztikus volt. Harmadjára Ádám barátommal mentem, legnagyobb meglepetésemre jobban bírtam, ami azért volt fura, mert ő akkor már edzett, igaz nem kardiózott. 

Tehát a fenti alkalom. Ekkor még mindig a kétmegállásos taktikán voltam, mert jobban ment, ha pihenek kicsit, és utána megpróbálom felvenni a korábbi tempót, vagy legalábbis valami ahhoz közelit. 41'30" alatt 5,5 km, egy szigetkör, hullámzó sebességgel, félig meghalással a végén, de azzal a győzedelmes érzéssel, hogy "Megcsináltam!".

Ma, cirka hatvan futással, 400 kilométerrel és közel tíz kiló mínusszal a fenti történet után, újra 41'30"-at futottam. A különbség a kettő közt ha nem is megdöbbentő, de elgondolkodtató volt számomra, persze a pozitív értelemben, természetesen. Adott idő alatt egy kilométerrel többet futottam, több szintkülönbséggel, erdőn-mezőn-városon át, és igazából el sem fáradtam, mikor visszaértem. Nem lihegtem, nem szuszogtam. Megjegyzem, nem voltam futni vagy két hete. Nyújtottam, aztán mentem zuhanyozni, mert 10 percem volt vacsoráig, és akkor a mosandóról (szennyes) még nem is beszéltem, amit szintén össze kellett szednem. (Sikerült.)

Kár, hogy este 6-ra már gyakorlatilag vaksötét van, a településen kívül semmit sem látni, pedig kíváncsi vagyok, a 10, vagy a még több kilométer vajon, de inkább futócipőben hogy menne? Apropó, cipő. Néhány bejegyzéssel ezelőtt írtam, hogy mennyire szuperfantasztikus lenne, ha nem okozna literes vízhólyagot a talpamon a gyorslépő. Nos, megvan a megoldás: 3 zokni. Semmi bajom.

Világéletemben utáltam futni. Mégis, egy Cél, elkötelezettség, elszántság és kitartás mellet mostmár része lett az életemnek. Jövőre félmaraton. Minimum!

Ui.: örök elégedetlen énem költői kérdése: "És akkor hol vagyok még a maratontól, vagy az ultrafutóktól...?"

Ezt a bejegyzést két okból teszem közkinccsé. Egyfelől mert péntek délután van, az általános örvendés és nyugalom ideje, melynek estéjén csak lesz valami megmozdulás, ami megnyitja a kétnapos hétvégi ünnepeket. Másrészt pedig azért, hogy a svéd beszámoló többi részének közzétételéig legyen valami a blogon. Igen, ez a kevésbé lírai magyarázat. Natehát:

Nálunk van mondás: Nem mind arany, ami fénylik. A dán ugye nagyon zeneközpontú népség, mint az számomra kiderült, de azért ők is tudnak olyat alkotni, ami több mint középszerű és ezzel együtt ugyanennyire népszerű is. Nem is ragoznám tovább, erről beszélek:

Xander - Det burde ikke være sådan her (dalszöveg ehun)

Ez az a dal, amit minden nap, minden este, minden buliban meg kell hallgatnom legalább egyszer. A címe amúgy passzol a kialakult szituációval kapcsolatos érzéseimhez: "Nem így kellene lennie (It shouldn't be like this)". Emellett még olyan méltán népszerű slágerekre is lehet tombolni, mint a Call me maybe, illetve a Gangnam style, ami jelenleg uralja a dán slágerlistákat. Szal itt is van fertő bőséggel, nem kell féltened.

Még egy (két) gyöngyszem ez a páros, állítólag amihez nyúlnak, abból sláger leszesz. Itt épp a válogatottnak írtak (írattak?) egy induló-szerűséget. Milyen kár, hogy nekünk nincs hasonlónk. Mondom ezt félig komolyan, mert azért bármennyire is szidom néha ezt a falábú bandát, minden meccsen (az első 3 kapott gólig) nagyon drukkolok nekik... De tényleg, képzeljük csak el, ahogy Dzsudzsák profiljának sziluettjére ráközelít a kamera, majd elkezd világosodni, kirajzolódnak arcélei, és ezzel együtt a kamerába fordul az összes fogával, aztán a következő pillanatban lő egy akkora gólt, amekkorát egyik nájki reklám sem produkált még az összes szupersztárjával együtt. Nekem tetszene. Meg a fogorvosomnak is.*

Nik og Jay - Vi vandt i dag (Ma mi győzünk) (Mekkora cím!)

Ugyanakkor kiharcoltam magamnak, hogy buli elején azért két Queen, illetve két Dire Straits szám szóljon a magamfajta vén csotrogányoknak is, ezen felül bónuszként, ha jól ropom, akkor egy Livin' on a prayer á la Bon Jovi is belefér még az élvezetekbe. Összegezve tehát nincs okom a panaszra, nagy átlagban azért jó zene szól, itt csak az igazi gyémántokat emeltem ki.

*alja gonosz vagyok, tudom.