A tény, hogy nemrég kolomppal, karácsonyi dalokkal és kis fahéjas sütik hozzánkszórásával ébresztettek hárman, megvilágította bennem, hogy mennyire el vagyok maradva a bloggal. Pikkpakk telnek a napok, repülnek a hetek, és még nem írtam meg, hogy megjártuk Aarhust, múlt szerdán futottam 11km-t (tizet akartam, de egyszer rosszkor kanyarodtam le), most hétvégén pedig volt nagy véndiáktalálkozó, ahol megint megnyertem a limbóversenyt, ésilletve ahova Dorka is eljött, aki ha nincs itt tavasszal, akkor a blog sem lenne - többek közt. Szóval van itt hepening raklapszámra, amit megpróbálok gyorsan leírni. De inkább a képeket mutatom, mert azokból is született pár.

Utcai lépcsőkorlát. Ez épp a hostelünk szomszédja volt.

Aarhusi látogatásunk amolyan tanulmányi kirándulásnak is nevezhető. Nem a mi, inkább a többiek szempontjából, hisz amíg mi itt turistáskodtunk, addig azok a diákok, akiknek a fő tárgya a politika és az USA, ők élő egyenesben élték át az elnökválasztást az államokban, az újságírók ellátogattak Izraelbe, a dizájnerek és zenészek pedig Londonba. Mi értelemszerűen maradtunk Dániában és az ország (agglomerációjával együtt) második legnagyobb városában játszottunk ismerd meg mások hazáját mozgalmat.

A székesegyház

Borostyános házfal

A települést, ahonnan több diák is származik egyébként, szokás a "Mosolyok városának" is nevezni, gondolom ez inkább a nyárra jellemző. Én nem éreztem azt az ámulatot, amivel Aarhusról beszélnek. Jó-jó, szép-szép, dán viszonylatokban nagy is, de én nem dobtam el magam tőle. A hiba valószínűleg az én készülékemben van, de az is lehet, hogy csak azért, mert nem sikerült mindent lefotóznom.

Fixis bácsi

Az egyetemen készült képeket majd egy későbbi bejegyzésben mutatom meg, mert 8perc múlva karácsonyi reggeli, én meg még az ágyban ülök laptoppal a fejemen és mikulássapkában...

A katedrális az ország második legnagyobbja. Hátránya kemény 45 centi a leghosszabbtól...

Nem tudom, miért nem lehet átméretezni a képet kisebbre, na sebaj, nekem tetszik! :)

Tiszta ház, rendes udvar, vagy mi.

Kötelező turistakép: Az Aros. Hatalmas művészeti múzeum, tetején a szívárványpanorámával benne pedig az öt méter magas guggoló Fiúval, illetve február közepéig Munch képeivel és egy elég beteg kortárs kiállítással, a Human Echoval. Voltunk fent, körbejártuk a szívárványt, de csak este, így fotó nincs onnan, de nagyon klassz aki itt jár, ne hagyja ki!

Örök téma, remélem nem unalmas.

Örök téma 2.

A téma nem csak az utcán hever. Van, hogy vízben áll.

Na MOST kéne reggelinél lennem. Rohanok, mint mindig, szép napot!

UPDATE: Első nap szétnéztünk a forgatagban, megállapítottuk, hogy gyalog is el lehet jutni bárhova pár perc alatt. Leginkább a vasútállomás/pláza-főtér-hostel bermuda-háromszögben császkáltunk, este pedig elmentünk egy koncertre. Őszintén szólva én azt hittem, hogy beülünk valami egyetemi kocsmába egy lendületes helyi banda örömzenélésére, ehelyett a konzisok adtak három rövid koncertet kis szünetekkel köztük.

Az elsőt nevezzük experimental jazznek. A srácok feladata az volt, mint megtudtam, hogy képekhez, festményekhez kellett zenét írniuk. Ennek megfelelően a műsoridő első 15 perce konstans zajkeltés volt, olyasmi mint ami jó számok előtt szokott lenni mondjuk 10-25 másodperc. Na ezt itt kicsit elhúzták, ahogy egyik főiskolai tanárom szokta, akinek az órái első 60-70 perce a bevezető, aztán rájössz, hogy ez már az anyag. Ez is ilyesmi volt, a maradék öt percre volt valami dallam is, igaz, az én földhöz ragadt ízlésemnek eléggé disszonáns volt, de tudjuk be a művészi szabadságnak.

A második végre rockzene volt, egy errefelé igen népszerű zenekar számait játszották fiatalok. Sine szerint az énekessrác hangja egy az egyben ugyanaz, mint az eredetié. Ha ismertem volna az originál bandát, akkor lehet, hogy még tetszett is volna. Kétségtelenül ők voltak az este sztárjai.

Ha az első előadásra azt mondtam, hogy experimental jazz, akkor a harmadikra nem is tudom. Experimental Free Jazz. Dob és zongora, ami alapvetően baromi jó páros, de ÍGY nem. A pianista szegénykém dölöngélt a zongoránál lassan jobbra-balra, feje csünggött lefelé, lehet, hogy a hajával is játszott. Játéka nyomokban dallamot is tartalmazhatott. A dobos a függetlenítésben alkotott maradandót, ugyanis a zongorától 100%-ban függetlenül izgett-mozgott össze-vissza, mint akibe néha gombnyomásra áramot vezetnek, kis ritmusokat ütögetett mindenen, ami a közelben (és/vagy a dobon) volt. Szerencsére mi kartávolságon kívül ültünk. Őket tíz percig bírtuk elviselni, eddig tartott az első rész. Jellemző, hogy senki nem tudta, hogy véget ért, vagy csak szünetet tartanak. Kétségbe esett taps, mi menekültünk.

Most ebéd, folyt. köv.

Második nap egy darabig szabadidő volt, amit kajabeszerzéssel töltöttem, illetve az egyik fotósbolt kirakatának bámulásával, mert ki volt téve egymás mellé egy D800 meg a "kisöccse", egy D600, illetve egy fullos Nikkor optikasor, gyönyörűek voltak! Mellettük szinte megbújt a P7700, ami kifejezetten érdekelne, mint zsebrevágható masina. "Hogy-ha néékem sok' pénzem lesz..." (Az imént felsorolt cuccok árából egy jó állapotú használtautó és egy korrekt kislakás egyéves bérlete simán kijön. 'szér nem találtam valami olcsóbb hobbit.) A boltban egyébként ki volt még állítva a teljes micro 4/3-ados optikasor, és a Fuji legújabb X példányai. Gyönyörűek.
A nap folyamán rohangáltunk még egy sort fel és alá, rajtam a százkilós táskával, ami kifejezetten boldoggá és hátfájóssá tett nap végére.

A szívem szakadt meg...

Egykilós fagyasztott gulyás. Jaj.

Harmadnap délelőtt fotóztam végre, délután bejártuk az egyetemet. Mint mondottam volt, erről majd később. Hazafelé benéztünk még Koldingba, találkoztunk Sine bátyjával, aki először körbevezetett munkahelyén (IBC, fantasztikus!!!), majd megvacsoráztunk nála. Osztrák felesége van és egy tündéri szőke ikerpárjuk. Ha az ember el tud képzelni tökéletes életet, szerintem az övék az. Jó volt látni.

Jozef és a Koldinghuset

Stockholm klassz és pont. Minden van, ami kell, hogy egy város igazán sokszínű és nyüzsgő legyen. A turistákkal teli belvárostól kezdve a tömött metrón át a helyiekkel töltött kávézókig, öreg és modern épületek megfelelő ritmusban elhelyezve, parkok, hidak, sík és domb. Olyasmi, mint Budapest, csak jobb.

Egyik nap körbejártam (félig) a szigetünket, ilyen vacak a kilátás onnan:

A hajó a hotelünk elől. Mögötte csupa ósdi viskó...

Évszázad?

Említettem ugye korábban, hogy a sziget nyomokban hadilétesítményeket is tartalmaz. Ezek közül pl itt egy torpedógyár portékáival.

Állítólag gyorsabb Phelpsnél.

Ágyú is akadt

Ezt látja a gyár minden nap.

Horgonyos tandem.

A két hajó a fenti képről kicsit közelebbről.

Az az utca, melynek része a háttérben narancssárgával jelölt épület, Stockholm egyik luxusutcája, ott jár a villamos is, amiből sajnos csak egy viszonylat van a városban.

Eről az utcáról van szó...

...és erről a villamosról.

Nade vissza a szigetre:

Az a jó a skandikban, hogy szeretik a régiségeket. A mégjobb, hogy szeretik őket karbantartani. A legjobb pedig, hogy meg is tehetik.

És a bejegyzés végén egy vagány szigetlakóval búcsúzom

Szombat este szerencsésen visszaértünk a suliba, ezzel lezártuk az egyhetes "tanulmányi kirándulást", ahogy itt nevezik, és ezzel együtt a közel húszórás hazautunkat is. Az igazsághoz természetesen hozzátartozik, hogy azért lett ennyi az annyi, mert a szórványos megszakítások mellett egy komolyabb pihenőt tartottunk Lundban, illetve egy másikat is, de ezekről majd később, haladjunk szépen sorjában.

Arra jutottam, hogy darabokban fogom közölni az arra érdemest erről a kirándulásról, mert annyi mindent kéne leírnom, hogy azt sem tudom, hol kezdjem. De persze tudom, az elejénél, úgyhogy neki is kezdek, mert semmi sem lesz itt belőle. Tehátakkor, rajtra fel!

Szombaton este tízkor indultunk, előtte kicsit mindenki izgult, hogy vajon megint sikerül-e olyan fantasztikus buszt kifognunk, mint amivel Koppenhágába mentünk, de szerencsére aggodalmaink feleslegesnek bizonyultak. Izgalom azért volt, hoztam a formám: sikerült az utolsó pillanatban elszaladnom a bőröndömért, ami majdnem itt maradt. De nem.

Ő lett a nyertes típus. Kívül nagy böszme, belül lehetne tágasabb.De azért csak elfértünk benne ötvenen.

Éjszaka elég hűvösö volt a buszban, ez annyira nem zavart, mert volt nálam sok extra ruha, az már rosszabb volt, hogy alig bírtam elaludni. A pihenők előtt fél perccel pedig a hat plusz negyedik érzékem segítségével mindig sikerült felébrednem az alfa állapotból, így nem voltam túlzottan kipihent, mikor reggel nyolc körül megérkeztünk első svéd állomásunkra, Vadstenába, ahol aztán reggeliztünk is.

Na, melyik országban vagyunk, és hol bújik meg a kakukktojás?

 
Az a település egy élő történelem. A kastélyt már nagyon messziről kiszúrtam, templomot apátságot természetesen itt is néztünk, de az igazi csoda, ami nagyon tetszett, az a régi kis vasútállomása volt, egykét régi síndöcögénnyel.

A mi fasza csehszlovák BzMot-unkhoz képest ez a teknő sehol sincs, ráadásul a skandik csak a színét tudták másolni. Nem tudnak ezek semmit.

Reggeli után, ahogy már elszóltam magam feljebb, megnéztük a régi kolostort, amely annyira régi, hogy egy 1350-ben, Szent Brigitta által építtetett kolostor alapjain nyugszik. Ennek a történetéről is hosszasan esett a szó, persze dánul, úghogy ha érdekel, kérlek kérdezd Guglit, én annyira emlékszem, hogy amúgy hotel is működik benne! (Ésigen: Vadstena Klosterhotel.) Az alább látható kastély a legjobb állapotban megmaradt Vázagusztáv (Gustav Vasa, 16. sz.) korabeli királyi lak, jelenleg 16-17. századi bútorok és festmények múzeuma.

     Amint a mellékelt ábrák is mutatják, a világi élet színtere jobban izgalomba hozott, mint az amúgy szép és hatalmas templom.

Záráskép(p) pedig bicikli, mi más? :)

Dánia fölött mindig kék az ég.

Az, hogy néha a kettő között vastag, szürke felhőréteg, eső és szél is boldogan elfér, már részletkérdés. Nem történt ez másképp pénteken sem, amikor dél körül elindultunk Mandø szigetére, ami Dánia dél-nyugati partján fekszik, Fanø és Rømø szigete közt, és az ország legnagyobb természetvédelmi nemzeti parkja egyébként. A műholdas képen haloványan kivehető a betonút alatti gyalogút, amelyet a felvétel készítésekor épp eltakart a dagály, ami naponta kétszer történik itt meg, de ezt már említettem volt az előző bejegyzésben es. No, élőben valahogy így nézett ki: