A dicső múltat, alias szombat esti Halloween-partyt és az azt követő ébredésem most nem részletezném, van ugyanis, hogy egy kép, illetve a tény, hogy 22-23 óra közt ingyenbár volt, többet mond minden szónál. Hát tessék, ecce homo:

Témához kifestve, karácsonyi Tuborggal. Bár ez utóbbi pont nem látszik...

Már a hét közepén kitaláltam, egész pontosan a múltkori kis futásom alkalmával, hogy amint lehetőségem adódik, hosszú idő után újra megostrom a 10 kilométert. Ez az alkalom vasárnap jött el. Van is egy frankó, laminált A4-es lapnyi térkép, ami ajánl egy ekkora kört itt a környéken. Ennek kis tanulmányozás után, -hisz magammal nyilván nem viszem- vasárnap délután fél négykor lecsuktam a laptop tetejét, bekötöttem a nyúlcipőm fűzőjét és kimentem melegíteni, majd megindultam, mint Eger várának a törökök.

Igen, az ott baloldalt a 2x1 sávos bringaút az országút mellett, végig. Itt nem csak a balatoni nyaralója kertjében biciklizik az, aki a kerékpárutakat építteti. Jobbra: Látod Anya, felöltöztem! :)

Egész reggel gyönyörű napsütés volt, kellemes 10 fok körüli hőmérséklettel. Ez természetesen fél órával indulásom előttig tartott, akkor kezdtek gyűlni a felhők. Ez persze nemgond, megoldom, sőt szeretek is hűvösben futni, de azért na. Mégiscsak napsütés és mégiscsak Dániában vagyok...

Gond nélkül suhanok el a - Zaugusztus óta még mindig- műtrágya szagú földek mellett, tudom, hogy majd valamikor sokára jobbra kell fordulni. Egyszercsak fel is tűnik egy tábla, ami jelöl valami hasonlót, hogy jobbra Gammelmark 2 km, de az mintha egy házhoz vezetne. Namondom jólvan, telefonos segítséget kérek. Íme:

Ezt jó másfél percig csinálta, a kis almácska, addig volt hozzá türelmem, utána inkább eltettem, és maradt a zene, így mindketten határozottan jobban jártunk. Jó tudni, hogy a navigációra csak akkor számíthatsz, ha van mobilneted, ezt megjegyzem. Ennyit az okos-telefonról.

Akkor kezdtem egész bizonyos lenni, hogy korábbi sejtésem beigazolódott, amikor is elértem a szomszéd faluba, Sønder Hygumba. Ez a kép már visszafelé, Rødding irányába készült. Akkor fordultam vissza, amikor bemondta a kedves női hang, hogy "Disztönsz... fáááájv... ziró, ziró... killomitörssz..."  Most, hogy nézem a képet, ennyire azért nem volt még sötét, kicsit csal a fénymérő. De a kocsi jól mutat ott, nem? :)

Több okból is tudtam, hogy fogy a hátralévő táv: egyrészt persze folyamatosan tájékoztat a program, elkezdtem érezni a talpamon a vízhólyagok helyét, és igen, újra elértem a bűz-zónát. Viszont ott és akkor nem tudtam sem a szaggal, sem a leendő kellemetlen fájással foglalkozni, mert hirtelen más világba kerültem. Nem kell gondolni semmilyen illegális tudatmódosító-szerre, pusztán zenéről van szó, és a hozzá kapcsolt érzéseimről, emlékeimről.

Mióta ismerem, ezt a zenét hallva mindig egyvalaki jut eszembe. Keresztapám. Egy nagyon nagy tudású, jó humorú, de csendes, szerény ember volt, én ilyennek ismertem meg a közös 21 év alatt. Mikor futok, és ez a szám elindul, hirtelen kikapcsol minden, nem tudok az aktuális körülményekkel foglalkozni. Azzal sem, hogy fáj a talpam, azzal sem, hogy fáradt vagyok-e egyáltalán, vagy hogy büdös van, nem. Nincs semmi más. Keresztapám van, a zene, meg én. Egy nagyon fura, transz-szerű állapot, nem tudom elmagyarázni. Szomorú és mégis jó. Ahogy beúszik a gitárszóló a végén, érzem, hogy gyorsulok. Az eget nézem. Velem fut. Pedig sose láttam sportolni. A tüdeje vitte el. Vasárnap nem ketten futottunk, hanem hárman. Nagymamám is velünk volt azokban a percekben. Én így emlékeztem.

Ezt a bejegyzést két okból teszem közkinccsé. Egyfelől mert péntek délután van, az általános örvendés és nyugalom ideje, melynek estéjén csak lesz valami megmozdulás, ami megnyitja a kétnapos hétvégi ünnepeket. Másrészt pedig azért, hogy a svéd beszámoló többi részének közzétételéig legyen valami a blogon. Igen, ez a kevésbé lírai magyarázat. Natehát:

Nálunk van mondás: Nem mind arany, ami fénylik. A dán ugye nagyon zeneközpontú népség, mint az számomra kiderült, de azért ők is tudnak olyat alkotni, ami több mint középszerű és ezzel együtt ugyanennyire népszerű is. Nem is ragoznám tovább, erről beszélek:

Xander - Det burde ikke være sådan her (dalszöveg ehun)

Ez az a dal, amit minden nap, minden este, minden buliban meg kell hallgatnom legalább egyszer. A címe amúgy passzol a kialakult szituációval kapcsolatos érzéseimhez: "Nem így kellene lennie (It shouldn't be like this)". Emellett még olyan méltán népszerű slágerekre is lehet tombolni, mint a Call me maybe, illetve a Gangnam style, ami jelenleg uralja a dán slágerlistákat. Szal itt is van fertő bőséggel, nem kell féltened.

Még egy (két) gyöngyszem ez a páros, állítólag amihez nyúlnak, abból sláger leszesz. Itt épp a válogatottnak írtak (írattak?) egy induló-szerűséget. Milyen kár, hogy nekünk nincs hasonlónk. Mondom ezt félig komolyan, mert azért bármennyire is szidom néha ezt a falábú bandát, minden meccsen (az első 3 kapott gólig) nagyon drukkolok nekik... De tényleg, képzeljük csak el, ahogy Dzsudzsák profiljának sziluettjére ráközelít a kamera, majd elkezd világosodni, kirajzolódnak arcélei, és ezzel együtt a kamerába fordul az összes fogával, aztán a következő pillanatban lő egy akkora gólt, amekkorát egyik nájki reklám sem produkált még az összes szupersztárjával együtt. Nekem tetszene. Meg a fogorvosomnak is.*

Nik og Jay - Vi vandt i dag (Ma mi győzünk) (Mekkora cím!)

Ugyanakkor kiharcoltam magamnak, hogy buli elején azért két Queen, illetve két Dire Straits szám szóljon a magamfajta vén csotrogányoknak is, ezen felül bónuszként, ha jól ropom, akkor egy Livin' on a prayer á la Bon Jovi is belefér még az élvezetekbe. Összegezve tehát nincs okom a panaszra, nagy átlagban azért jó zene szól, itt csak az igazi gyémántokat emeltem ki.

*alja gonosz vagyok, tudom.

Megint pár nappal öregebb lettem és bölcsebb is talán. Abból a szempontból mindenképp, hogy a szerdai szabad délutánomat úszás helyett a könyvtárban töltöm egy dán verses mesekönyv mellett és fordítok. Készültem arra az esetre is, hogy megunom, ezért van Garfieldom is természetesen. Ha a gugli-fordítónak lenne fészbúkja, barátaim közé venném. Megnéztem, van. Kellett nekem megint előbb hülyéskedni, aztán szétnézni...

Mikor azt írtam a bejegyzés elején, hogy bölcsebb is talán, akkor nem csak gyermekkorom egyik meghatározó születésnapi dalára gondoltam, hanem arra, hogy minden nap találkozom valamivel, ami azt mutatja, hogy mi magyarok sosem leszünk nyugat-európaiak sajnos. Az aktuálpolitikától most eltekintenék, elvégre az amúgyis csilléstől borul a nyakunkba, ha akarjuk, ha nem, és nem is arról van szó, hogy állandóan panaszkodunk, meg kishitűek vagyunk, hisz az előbbi általános káeurópai viselkedésforma, a második viszont jellemző a dánokra is, mint megtudtam tegnap.