Megint pár nappal öregebb lettem és bölcsebb is talán. Abból a szempontból mindenképp, hogy a szerdai szabad délutánomat úszás helyett a könyvtárban töltöm egy dán verses mesekönyv mellett és fordítok. Készültem arra az esetre is, hogy megunom, ezért van Garfieldom is természetesen. Ha a gugli-fordítónak lenne fészbúkja, barátaim közé venném. Megnéztem, van. Kellett nekem megint előbb hülyéskedni, aztán szétnézni...

Mikor azt írtam a bejegyzés elején, hogy bölcsebb is talán, akkor nem csak gyermekkorom egyik meghatározó születésnapi dalára gondoltam, hanem arra, hogy minden nap találkozom valamivel, ami azt mutatja, hogy mi magyarok sosem leszünk nyugat-európaiak sajnos. Az aktuálpolitikától most eltekintenék, elvégre az amúgyis csilléstől borul a nyakunkba, ha akarjuk, ha nem, és nem is arról van szó, hogy állandóan panaszkodunk, meg kishitűek vagyunk, hisz az előbbi általános káeurópai viselkedésforma, a második viszont jellemző a dánokra is, mint megtudtam tegnap.