Jézusom, piszkos fantáziájú népség, na nem kell semmi rosszra gondolni, pusztán a rájener hozta rám a frászt.

A fentről idézett please wait ten seconds úgy laza másfél órán át és három újrakezdésen át tartott. Bár ha a kicsit máshogy nézem, micsoda népnemzeti nyitás ez a cégtől a pártállam felé, hiszen ennyi a magyar igazság, ugye. Valószínűleg  megijedtek, hogy őket is államosítják (de minimum átnevezik), ezért így erősítik a magyarságtudatot. Szép gesztus, szó se róla, de én azért kihagytam volna.

Egész eddig nem volt fixálva hogy és miként megyek haza, mert élt a reménye egy autós opciónak, aminek sokkal jobban örültem volna, mint a repülősdinek az összes járulékos bénázásaival együtt. Sok próbálgatás után sem tudtunk viszont elég utast találni, így pedig sokkal drágábbra jött ki az út, mint a vasmadárral. Ezért, illetve a jegyárak rapszodikus ingadozása miatt döntöttem az írek mellett, egyik nap ugyanis 500 korona volt (a jegy), másnap lement 350-re, kicsit később 480, (na itt kaptam kisebb rohamot), aztán 405. Nem akartam kockáztatni egy előbbihez hasonló emelést.

Eddig, amit szombaton írtam, de félbe kellett hagyjam, mert kezdődtek a hétvégi programok: látogatói hétvége volt, jöttek családtagok, barátok-barátnők szép számmal, voltunk vagy 150-en! Ebéd után de klassz is volt mosogatni... mentem gyakorolni egy utolsót a koncertre, ami délután háromkor kezdődött. Izgultunk mind, mert a legutóbbi előadásunk finoman szólva sem volt jellemezhető az összeszedett, vagy jó jelzőkkel.

A setlist:

1. 1. 1. 1. 1. 1. 1. 1. Stewie Wonder - Isn't she lovely
                     2. Amy Winehouse - Rehab
                     3. Alanis Morrisette - Ironic
                     4. Soy yo (charranga banera)
                     5. Pearl Jam - Alive

Az első szám megnyugtatott mindenkit, aztán a többi dal is jól ment, úgyhogy végül ez lett a kis zenekar eddigi legjobb koncertje, ráadásul az eddigi legnagyobb közönség előtt, klassz volt nagyon! Este a vacsora után voltak még amolyan csapatépítő játékok, aztán pedig természetesen buli hajnalig. Olyan négy óra tájt még beszéltem szegény Juccommal szkájpon vagy egy órát. Megjegyzem, azért hívtam fel, mert onlány volt, én pedig megörültem a ténynek. Legalábbis nekem ezt mondta, és az ő memóriája még akkor is szignifikánsan jobb az enyémnél, ha eleve nem hendikeppel indulok. :) Elmajszoltam még két összenyomós szendót, utólag is hála annak, aki kihúzta a szendvicssütőt. Azt hiszem, ezek után nem nehéz kitalálni, hogy a vasárnapot a boxutcában (szoba/ágy) töltöttem javarészt. 

Hétfő virradóra leesett vagy tíz centi hó, úgyhogy este építettünk hóembert, meg hókanapét. Hiába no, dizájnerek a gyerekek...

Most (kedd, 02:47, nemtudokaludni) puszta kíváncsiságból megnéztem: jó döntés volt, újra 487 a vasárnapi jegy... Lényeg a lényeg: december 16. vasárnap délután négykor már Budapesten leszek újra!

Dánia fölött mindig kék az ég.

Az, hogy néha a kettő között vastag, szürke felhőréteg, eső és szél is boldogan elfér, már részletkérdés. Nem történt ez másképp pénteken sem, amikor dél körül elindultunk Mandø szigetére, ami Dánia dél-nyugati partján fekszik, Fanø és Rømø szigete közt, és az ország legnagyobb természetvédelmi nemzeti parkja egyébként. A műholdas képen haloványan kivehető a betonút alatti gyalogút, amelyet a felvétel készítésekor épp eltakart a dagály, ami naponta kétszer történik itt meg, de ezt már említettem volt az előző bejegyzésben es. No, élőben valahogy így nézett ki: