Megint pár nappal öregebb lettem és bölcsebb is talán. Abból a szempontból mindenképp, hogy a szerdai szabad délutánomat úszás helyett a könyvtárban töltöm egy dán verses mesekönyv mellett és fordítok. Készültem arra az esetre is, hogy megunom, ezért van Garfieldom is természetesen. Ha a gugli-fordítónak lenne fészbúkja, barátaim közé venném. Megnéztem, van. Kellett nekem megint előbb hülyéskedni, aztán szétnézni...

Mikor azt írtam a bejegyzés elején, hogy bölcsebb is talán, akkor nem csak gyermekkorom egyik meghatározó születésnapi dalára gondoltam, hanem arra, hogy minden nap találkozom valamivel, ami azt mutatja, hogy mi magyarok sosem leszünk nyugat-európaiak sajnos. Az aktuálpolitikától most eltekintenék, elvégre az amúgyis csilléstől borul a nyakunkba, ha akarjuk, ha nem, és nem is arról van szó, hogy állandóan panaszkodunk, meg kishitűek vagyunk, hisz az előbbi általános káeurópai viselkedésforma, a második viszont jellemző a dánokra is, mint megtudtam tegnap.

Eltelt az első hét, de még milyen gyorsan! Gondolom feltűnt, hogy nem írtam sűrűn. Én is észrevettem, szóvá is lett téve, persze jogosan. A bejegyzések hiányának oka nagyon egyszerű: szimplán nem volt időm. Az első napok az ismerkedés jegyében teltek, szerdától már volt tanítás is, de a szünetek sem teltek tétlenül, minden napra, sőt, inkább napszakra jutott valami gyűlés, megbeszélés, játék, vagy feladat.

Legutóbb például folyosóöltöztető verseny volt. Szerénytelenül mondhatom, hogy hollywoodi témánkkal nagyon megnyertük! Így örült a csapat: