Eltelt az első hét, de még milyen gyorsan! Gondolom feltűnt, hogy nem írtam sűrűn. Én is észrevettem, szóvá is lett téve, persze jogosan. A bejegyzések hiányának oka nagyon egyszerű: szimplán nem volt időm. Az első napok az ismerkedés jegyében teltek, szerdától már volt tanítás is, de a szünetek sem teltek tétlenül, minden napra, sőt, inkább napszakra jutott valami gyűlés, megbeszélés, játék, vagy feladat.

Legutóbb például folyosóöltöztető verseny volt. Szerénytelenül mondhatom, hogy hollywoodi témánkkal nagyon megnyertük! Így örült a csapat:

Ehhez a végeredményhez persze elengedhetetlen volt, hogy a sok filmcsillag és paparazzi mellett Kristiannel mi ketten bőrdzsekis-fegyveres kidobóknak öltöztünk. :)

Az eredményhirdetés után egy laza "babazsúr" volt a könyvtárban, a tanárok bohócoknak öltöztek, lufikkal díszítették fel a termet, sütöttek egy alapjáraton is eszméletlen finom tortát, amit aztán jól teletűzdeltek gumicukorral, végül tejszínhabot kínáltak hozzá. Leírva elég szörnyen hagozhat, de nagyon finom volt ám! Az este fénypontja nekem mindenképp a limbó-verseny volt, egyrészt mert nem a Hungária-féle limbólázat kellett hallgatni alatta, másrészt azért, mert megnyertem. Másnap, azaz szombat este végre eljött a nagy buli, amire mindenki várt (alkoholra kiéhezett ifjúság, cöhh... Én nem voltam, természetesen.), de azért ez elé is becsúszott persze egy vetélkedő. A zenés-táncos mulatság részleteit fedje balladai homály, elég ha annyit megszellőztetek belőle, hogy kb 5-re jutottam ágyba, ja és borult a csocsóasztal... Utóbbihoz tényleg nem volt közöm. Cserkészbecsszó.

Vasárnap a legnagyobb örömömre arra kelhettem, hogy mehetek takarítani. Öt perc alatt összekapartam romjaimat, a tízórai maradványaiból kerítettem egy kb. tíz centis croissant-t, amit gyorsan (takarítás közben, 20 perc alatt) elfogyasztottam. A nap hátralevő részét bowling/pihi/pihi/mozizás szuperkombóval töltöttem. A film első öt percében úgy tűnt, valami pöpec akciófilm lesz, de az alkotás sajnos hamar kimutatta a foga fehérjét: egy  igazi amcsiromcsi klisétenger a fiatal katonáról, aki megtalálja azt a lányt, akinek a fotóját bámulva lemaradt az őt szétszakítani szándékozó menetrendszerinti rakétáról. A filmmel kapcsolatban két dolgot nem értek csupán, azazhogy ad 1) a címe miért Szerencsecsillag, és miért nem Őrangyal, ad 2)  az IMDb-n hogy kaphatott 5 pontnál többet, számomra rejtély, dehát ezvan, íme a népítélet: http://www.imdb.com/title/tt1327194/. Tulképp ez is egy tipikus randifilm, mint a píeszájlvjú vagy az n+1 idegen igen, illetve Katherine Heigl összes többi filmje, melyek egyetlen érdeme, hogy a hepiend után van mit együtt ekézni hosszú-hosszú percekig, így a kínos csend elkerülése garantált. 

Összefoglalva tehát, az első hét fantasztikusan telt, naponta mondok köszönetet nővérkémnek, amiért megemlítette. :) Úgy gondolom, a beilleszkedés kitűnően megy annak ellenére, hogy nemigen értem, mit beszélnek körülöttem (habár a jobbra/balra és a számok már mennek!). Egyszerűen annyi a titok, hogy sokkal nyitottabban állok a dolgokhoz, mint tettem annó Brightonban: ha valamit kell/lehet csinálni, akkor jelentkezem rá. Ittlétem egyik mottója is ez: "Miért ne?"  A társaság, a programok nagyon jók, csakúgy mint a lehetőségek: zenekar, a lakókocsi-projekt, egy új nyelv valamilyen szintű elsajátítása, sok-sok sport, és végül, de nem utolsó sorban barátságok... Kíváncsian és izgatottan várom a következő tizenhat hetet!