Mandø
2012.09.23. 17:28
Itt töltöttük a hétvégét. Mármint nem abban a kis patakban a kagyló és a turistalányok között, hanem Mandø szigetén. Hogy mennyire klassz volt, azt már e természeti csoda nevének kiejtése is sejteti: menő. A homokos partszakasz, amit a képen látsz, naponta kétszer száraz, illetve borítja akár másfél méternyi tengervíz, ennyi ugyanis itt az apály-dagály közti különbség. A bennünket elkísédő vadőr manustól azt is megtudtam, hogy ez potom semmiség az észak-franciaországi hasonlatos jelenséghez képest, ott ugyanis mértek már 18 méter differenciát is. Mekkora mák, hogy a Balatonnál ez nem ennyire jelentős.
Több fotó a reklám után.
Eddig klassz a hét, és még hol van a vége?
2012.09.21. 01:36
Huhh, hol is kezdjem? A kérdés persze költői, nyilván a hétfővel. Legutóbbi bejegyzésem a távollét nem annyira vidám oldaláról szólt, és ez erősen kötődik a hétfőhöz is. Ezen a héten mi, külföldiek tartottuk a Morgensangokat, és ahogy lennie kell, már rögtön az első nap borulni látszott az előzetes terv a lengyel lányok betegeskedése miatt. Kis gondolkodás után aztán éltem a lehetőséggel és vállaltam az első felszólalást, nekik is szerettem volna elmondani, amit ide leírtam. Az előadás lement, elmagyaráztam nekik, hogy az igen (újra), nem (egyszerű), kor (kórus), bor (fúró), eger (küllő) és a mellem (közepes) a zárójelbe írt jelentésük ellenére bizony magyar szavak, láthatták videón a magyar feltalálók mindennapi életünket megkönnyítő találmányait, meg még pár említésre érdemes nevet. Azt sem tartottam vissza, hogy ezek a remek emberek világhírnevüket annak is köszönhetik, hogy elhagyták, vagy inkább el kellett hagyniuk Magyarországot.
A fentebbi bevezető után hoztam szóba a már említett témát, és utólag azt kell mondjam, jó döntés volt. Többen is idejöttek hozzám, hogy ebbe nem is gondoltak bele korábban, de a legjobb, hogy senki sem vette személyes sértésnek. Azóta pedig érezhetően nyitottabbak lettek, sokkal jobb most. Megérte.
Szerző: danmarci
Címkék: fotó utazás Dánia Koppenhága Christiania
Székében él a nemzet
2012.09.14. 23:39
Ha valamire büszkék a dánok, akkor az a dizájnkultúrájuk, és azon belül is a székek. Mindez olyannyira általános őrület errefelé, hogy az ülőalkalmatosságok fejlődésének külön múzeumuk van Koldingban, amit amúgy"Köllin"-nek kell ejteni.
A Trapholt Múzeumról bővebben: http://en.trapholt.dk/