Tegnap rájöttem, és ma végérvényesen is tudatosult bennem, hogy fejben és lélekben már teljesen otthon vagyok. Nem érdekelnek a játékok, nem érdekel már szinte semmi, hisz minden dánul van, már a legkevesebb energiát sem fekteti a tanári kar sem bele, hogy megértsek valamit is, az egyetlen rám utaló mondat általában, hogy "Ugye majd valaki lefordítja nekik?" 115 nap után ezt most untam meg végleg. Ezt egész itt tartózkodás alatt nem vártam el egy reggeli találkozó, vagy szerdai aktuel debat idején feleannyira sem, mint most, az utolsó héten. A tegnap esti fogócskát és az azt követő meglepetésprogramot leszámítva elmentem és el is megyek mindenre, hisz UTOLSÓ, de gyakorlatilag csak a vasárnap van a szemem előtt.

Most megyek, mert mégiscsak zene (music lab) van, aztán meglássuk, mit tartogat még 12/12/12.