Nyilván Te is ismered ezt az unalomig ismételt mondatot. Nem azért lett a post címe, mert időközben einstein-i teóriákat döntögetek tízpercenként, hanem mert egyre többször elmélkedem azon, hogy mi az oka annak, hogy ekkora különbségek vannak az itteni és a hazai fiatalság között.

In medias res...

Najó, csapjunk a lecsóba. Megpróbáltam elképzelni, mi lenne, ha a jelenlegi Magyarországon lenne valami Højskole-szerűség. Gimi után a frissen érettségizett fiatalok egy teljesen vegyes csoportja szemeszter erejéig összegyűlik valahol vidéken, és különböző órákon vesz részt, illetve csiszolja zenei- és/vagy kézügyességét. Meanwhile az iskola fogad a 40 dalia és leány közé cca 10 külföldit Európa minden szegletéből. Vajon azok a delikvensek hogyan illeszkednének be? Ki beszélne velük? Hogy értsd mire gondolok: megannyi hallgatónak azért nincsen diplomája, mert lusta volt (és/vagy leszarta és/vagy egyéb kifogások) megcsinálni a nyelvvizsgáját. Középfokon, angolból. Abból a nyelvből, amit gyakorlatilag nem tudsz elkerülni. Azaz elvégezte az adott felsőoktatási intézmény adott képzését, de egy nyelvből nem volt képes írásban és szóban legalább 60-60%-ot teljesíteni. Tudom, nem általános, de nagy tételben fogadnék rá, hogy mindenki tudna mondani legalább egy embert, aki a fentebbi tünetekkel rendelkezik.

Minél több időt töltök itt, egyre kevésbé tudom ezt a jelenséget elfogadni, mert akkora öngól az egész, amelyet Gyepes Gábor és Tokody Tibor egész pályafutása alatt nem tudott összehozni, pedig mindkettő letette névjegyét a témában. Elzárni magunk elől a világot, és beszűkülni pusztán magunk (illetve az általunk szőtt magyarázatok hálója) miatt mérhetetlen nagy butaság. Persze tudom, a körülmények és a kifogások. Hát a fittyfenét, hogy más f-fel kezdődő szót ne mondjak. (Ahogy az urban legend is szól ugye: "Hatos...") Mindenki megkapja a nyelvi képzést a suliban, ami persze sokszor arra elég csak, hogy az emberbe sujkolja, hogy fiam, inkább kussolj, mert hülye vagy. Van ilyen, de nem ez az általános. Eddigi tanulmányaim során rengeteg angoltanárral találkoztam, és mindegyikük igyekezett a maga módján kreatív feladatokat találni az anyag átadására, és egyre kevesebb hangsúlyt fordítani a nyelvtanra, mert hasznos az, de nem a legfontosabb. A lényeg az lenne, hogy a diák merjen megnyikkanni. És pont. Ennyi! Merni kell beszélni! Akkor fog menni. Ha a gyerekből nem lehet egy szót sem kirángatni, akkor lehet akármekkora Shakespeare vagy éppen a tanárok Chuck Norrisa az oktató, de a delikvens nem fog megtanulni angolul (se). A nyelvórákba nem azt kell belelátni, hogy nabammeg, megint szódoga, hanem azt, hogy ezzel nyílik meg a világ. Ha itt csak a tanárok tudnának angolul, irdatlan elszigetelve érezném magam. De szerencsére nem így van, bárkitől tudok kérdezni, készséggel válaszol, még akkor is, ha az adott szó épp nem jut eszébe, de valahogy mindig megértjük egymást. Az pedig a legkevésbé sem érdekel senkit, ha nem használom a future perfect continuoust. Bőven elég egy múlt, egy jelen és egy jövő idő használata. Persze írásban jó, ha ismered a többit, de gondolj csak bele, ha más nemangollal beszélsz, neki az ugyanúgy külföldi, mint neked, magyarán ugyanott vagytok. Nem kell betojni, tessék beszélni!

Minden nap arra jövök itt rá, hogy bár nem értem, mit karattyolnak körülöttem, de szeretném érteni, szeretném megtanulni az ő nyelvüket is, meg aztán majd mást is. Egy nyelv elsajátításával nem csak a szókincsünk bővül, hanem a gondolkodásmódunk is gazdagodik. Más kultúrák befogadásával más szemszögből is láthatjuk magunkat és környezetünket egyaránt. Tényleg csak ajánlani tudom. A világ nem csak az a 93ezer km² "magyar ugar", ami nekünk adatott...

Érdemes kipróbálni a dán népfősulit. Négy hónapig lehetsz külföldon, fiatalok közt, kapsz szállást, friss kaját, oktatást, tanulhatsz zenét, betekintést kaphatsz különböző kézműves mesterségekbe és azok technikáiba, szabadon engedheted a képzeleted, itt tényleg az lehetsz, aki vagy. Tisztára mint a Barátok közt főcímdala: új élet vár, felejts el mindent (ami otthon van)... És mindezt gyakorlatilag egy belépőszintú digitális fényképezőgép árából, utazással együtt. Számolj utána, szerintem megéri.

P.S.: A bejegyzésben, illetve a blogban azért hozom fel mindig az angolt példaként, mert azon a nyelven tudok valamelyest. Egyelőre. A leírtakkal vitatkozni ér, ma már egyszer visszahúztak a földre, mikor megröptettem gondolataim...