Ne keresd bőszen, nincs day 1 bejegyzés. Egyszerűen annyira tömör volt a tegnapelőtt, hogy nem tudtam még annyit se idebiggyeszteni, hogy megérkeztem egy darabban. Ezért ezt most pótolom is gyorsan. Elsőnap összefoglaló:

Az egész ott kezdődött, hogy kábé hajnali 5re értünk haza A Lagziból (Alien a Zifjúpár!), majd negyed kilenckor már talpon is voltunk, mert Apa fél 11re jelentkezett be, és a pakkom még erős 80%-os készültségben volt csupán ekkortájt. Az indulás előtti, valamint a reptérre tartó út alatti idegeskedést átlépném, mert fölösleges téma és természetes velejárója egy ilyen hosszú utazásnak. Még jó, hogy vittem egy extra táskát, amit nemhogy a repülőre nem vittem fel, hanem abban kerültek haza a cuccok, amiket az átok súlykorlát miatt kellett a 2A terminálon kipakolnom. Így nem hoztam házipáleszt, csípőskolbászt, meg egy rakat ruhát... Viszont mivel készült közöskép a kiscsaládról, legalább az nálam maradt:

A búcsúfotó után becsekkoltam, a kacskaringós kialakítású folyosó miatt háromszor is láttam őket még, majd jött a mókaság, a fémkapu és csatolmányai. Ezután jött a duty-free, ahol valamelyest pótolni tudtam az elveszített bajtársakat, így lett a Márton és lányai pincészettől Vilmoskörtém, illetve csípőskolbásznak hirdetett jutalomfalatok a szegedi szalámigyár jóvoltából. Minőségi csere volt, az irányt rád bízom.

Magával a beszállással nem volt gond, bár az, hogy 20percet hagytak minket sülni a napon, azért nem tetszett annyira. A gépen az ablak mellett már várt a foglalt helyem, itt gyorsabban telik az idő, mint középen. Alig szálltunk fel, nem sokkal később már Berlin felett szálltunk 880 km/h-s utazósebességgel, 11500 méteren, majd nem sokkal később TENGER!!! és meg is kezdtük az ereszkedést.

Billund reptere egész kicsi, nyílt wifit úgy kell vadászni, úgyhogy azért nem jelentkeztem onnan, pedig lett volna időm, mert a buszom egy szűk órával a csomagösszeszedés után indult. Ja, azt nem is mondtam: battyogok kifelé a cókmókommal, erre a vámosnéni kiemelt a sorból (persze csak verbálisan), és lényegében mélyinterjúztatott, hogy kivagyokmitakarok, milyen okból érkeztem az országba, illetve meddig szándékozom maradni. Biztos kalapfób. Namindegy. Kint összefutottam négy magyar fiatallal, akik szintén buszra vártak, de sajnos nem Vejen felé mentek. Billundról csak még egy mondat: a LEGOLAND a busz első megállója volt, és bár minden indíttatásom megvolt, nem szálltam le. Nademajd...!

Vejenről egy szó jut eszembe: kihalt. A busz a vasútállomásnál tett le, ami előtt vala a taxidroszt, 4 személygépjárműnek elegendő hellyel. Na ez 20 percig töküres volt. Fél óra elteltével is csak azért esett be egy autó, mert telefonáltam a helyi vállalatnak. Szolgálatukat azért kellett igénybevennem, mert Røddingbe hétvégén nincs buszközlekedés, vasút meg amúgysem. A taxi egy alig egy éves Merci, sofőrje pedig egy jópofa, pocakos-őszes pasas volt, akivel az út végére egész jól összehaverkodtunk. Az útdíj fillérre annyi volt, amennyit Anja (a suli egyik igazgatója, vele leveleztem) előzetesen megadott. Itt már tudtam, hogy sokmindent kell megszoknom még. 

Anja volt az első, akivel találkoztam a suliban, rögtön meg is mutatta a szobámat, ahol egy boríték és a szobatársam, Mads (e.: "Messz") várt. A borítékban kulcs és pár hasznos papír volt. Ezután este volt palacsintasütés, de nem akárhol: szabadtéren! Tűz fölött egy bazinagy, belógatós szerkezettel ellátott fémtárcsán sültek az édes falatok. Ezután zuhi és alvás. Jut is eszembe: elég lett volna ágyneműhuzatokat hozni hálózsák helyett. Mennyi macerától szabadultunk volna meg...

Day 2.

Mikor ezt írom, már a harmadik napból is eltelt két óra és hallom, ahogy szegény Mads itt forgolódik az ágyán, remélem nem miattam. Már csak miatta is megsürgetem magam.

A mai napon lényegében végig ismerjükmegegymást és a sulit programok voltak, reggel körbevezettek a suli épületeiben, majd építettünk hidat befőttesgumikból és ceruzákból, (ebéd), megismertük a suli főbb szabályait, illetve megbeszéltük elvárásainkat a sulival és önmagunkkal kapcsolatban. Itt kifejezetten tetszett, hogy szinte mindenki mondott valamit, részt vett az eseményen, nem pedig a hátsó sorban pofázott valamiről a szomszédjának.

Háromtól volt a "Layer Cake Run", ami egy sokmegállós csapatjáték volt, különböző ügyességi feladatokat kellett teljesítenünk, amelyeket ha jól oldottunk meg, 1, 2, vagy akár 3 összetevőt nyerhettünk a tortához, amit vacsi után kellett összehegesztenünk. Hogy még érdekesebb legyen az esti alkotás, minden csapat kapott egy témát, ami alapján kellett a sütit elkészíteni. Nekünk a hanyatló "nyugati világ és a kínai gazdaság fejlődésének kapcsolatát" kellett cukormázba öntenünk. Hogy ez mennyire volt kihívás, nem tudom, mert minden tematika dánul volt megadva, és a kapcsolódó előadások is ezen a nyelven folytak, de pl. volt mérges hagyma, illetve "My name is Luka, I live on the 2nd floor" torták is. A miénk ilyen lett:

Én monnyuk teljesen máshogy csináltam volna, de hagyjuk is. Lányok csinálták, fiatalok és bohók. A torta szélén amúgy kiwi amerikaiak félnek, hogy Kína, melyet többek közt a tűzijáték szimbolizál, jól itthagyja őket a dollárjukkal semmiben. Egyébként megkóstoltam, nem lett rossz, sőt, 7 csapatból a harmadikak lettünk. Jee!

Este még kicsit szocializálódtam: ping-pong, csocsó, billiárd... Jók lesznek ezek az esték!

Fél három, ideje zuhanyoznom. Jóéjszakát, gyerekek!