"A leghosszabb út is az első lépéssel kezdődik."

Ez a poszt meg egy irdatlan közhellyel, de nem is ez a lényeg, mert ide kivételesen passzol. Az alábbi két kép között elrejtettem néhány különbséget. Pontosabban fogalmazva, csak egy dologban azonosak.

Poéngyilkos leszek, ez az egy az idő. 2011 októberében, amikor bizonyos külső és belső ingerek hatására, avagy testi és lelki problémák miatt úgy döntöttem, hogy az várjon új évig a fogadalmakkal, akinek két anyja van (Bélám, tudom, a te dumád, majd megegyezünk a liszenszdíjban), én bizony elkezdek futni novemberben. Egyetlen célom volt: szerettem volna képes lenni körbefutni a Margit-szigetet, megállás nélkül. Az első futást még nem rögzítettem, de négyszer kellett megálljak sétálni. 5,35 km háromnegyed óra alatt, úgy, hogy folyamatosan hagyott le simán a többi futó, én meg csak abban bíztam, hogy a tüdőm a helyén marad, mire visszaérek a bringámhoz.

Mivel heti 2 edzéssel rajtoltam, a felső kép a negyedik alkalom. Az elsőt már említettem, a másodikon nagypapatempóval (8perc/km fölött) zakatoltam körbe, sőt, 6km is ment. Emlékszem, nagyon fel voltam dobva, amikor először éreztem, hogy ki fogom bírni. Fantasztikus volt. Harmadjára Ádám barátommal mentem, legnagyobb meglepetésemre jobban bírtam, ami azért volt fura, mert ő akkor már edzett, igaz nem kardiózott. 

Tehát a fenti alkalom. Ekkor még mindig a kétmegállásos taktikán voltam, mert jobban ment, ha pihenek kicsit, és utána megpróbálom felvenni a korábbi tempót, vagy legalábbis valami ahhoz közelit. 41'30" alatt 5,5 km, egy szigetkör, hullámzó sebességgel, félig meghalással a végén, de azzal a győzedelmes érzéssel, hogy "Megcsináltam!".

Ma, cirka hatvan futással, 400 kilométerrel és közel tíz kiló mínusszal a fenti történet után, újra 41'30"-at futottam. A különbség a kettő közt ha nem is megdöbbentő, de elgondolkodtató volt számomra, persze a pozitív értelemben, természetesen. Adott idő alatt egy kilométerrel többet futottam, több szintkülönbséggel, erdőn-mezőn-városon át, és igazából el sem fáradtam, mikor visszaértem. Nem lihegtem, nem szuszogtam. Megjegyzem, nem voltam futni vagy két hete. Nyújtottam, aztán mentem zuhanyozni, mert 10 percem volt vacsoráig, és akkor a mosandóról (szennyes) még nem is beszéltem, amit szintén össze kellett szednem. (Sikerült.)

Kár, hogy este 6-ra már gyakorlatilag vaksötét van, a településen kívül semmit sem látni, pedig kíváncsi vagyok, a 10, vagy a még több kilométer vajon, de inkább futócipőben hogy menne? Apropó, cipő. Néhány bejegyzéssel ezelőtt írtam, hogy mennyire szuperfantasztikus lenne, ha nem okozna literes vízhólyagot a talpamon a gyorslépő. Nos, megvan a megoldás: 3 zokni. Semmi bajom.

Világéletemben utáltam futni. Mégis, egy Cél, elkötelezettség, elszántság és kitartás mellet mostmár része lett az életemnek. Jövőre félmaraton. Minimum!

Ui.: örök elégedetlen énem költői kérdése: "És akkor hol vagyok még a maratontól, vagy az ultrafutóktól...?"

Ottlétünk alatt természetesen körbejártuk a várost, persze csak a belső részeit. Tömközt nem használtunk, mert minekaz, ezért nap végére általában eléggé elfáradt a csapat, de megérte. Igazi turisták voltunk, a teljeség igénye nélkül megpróbálom felsorolni, mi mindent sikerült látnunk. Itt jegyezném meg, hogy annyira mégsem vagyok jó turista, mert nincs mindenről fotóm. Nem szeretek ugyanis közhelyes képeket lőni, azok úgyis ottvannak minden programfüzetben és térképen.

Stadshuset (Városháza):

Riksdagshuset (Parlament):

Kungliga Slottet (Királyi Palota):

Storkyrkan (Nagytemplom):

Konserthuset:

Dramatiska Teatern (Royal Dramatic Theatre - Királyi Színház):

A Gamla Stan (Gangnam Style Az Óváros, csakúgy, ömleszve):

Köszönöm az eddigi türelmed! Megnyugtatásképp pedig csak annyit, hogy van ott még, ahonnan eme képek jöttek!

Ezt a bejegyzést két okból teszem közkinccsé. Egyfelől mert péntek délután van, az általános örvendés és nyugalom ideje, melynek estéjén csak lesz valami megmozdulás, ami megnyitja a kétnapos hétvégi ünnepeket. Másrészt pedig azért, hogy a svéd beszámoló többi részének közzétételéig legyen valami a blogon. Igen, ez a kevésbé lírai magyarázat. Natehát:

Nálunk van mondás: Nem mind arany, ami fénylik. A dán ugye nagyon zeneközpontú népség, mint az számomra kiderült, de azért ők is tudnak olyat alkotni, ami több mint középszerű és ezzel együtt ugyanennyire népszerű is. Nem is ragoznám tovább, erről beszélek:

Xander - Det burde ikke være sådan her (dalszöveg ehun)

Ez az a dal, amit minden nap, minden este, minden buliban meg kell hallgatnom legalább egyszer. A címe amúgy passzol a kialakult szituációval kapcsolatos érzéseimhez: "Nem így kellene lennie (It shouldn't be like this)". Emellett még olyan méltán népszerű slágerekre is lehet tombolni, mint a Call me maybe, illetve a Gangnam style, ami jelenleg uralja a dán slágerlistákat. Szal itt is van fertő bőséggel, nem kell féltened.

Még egy (két) gyöngyszem ez a páros, állítólag amihez nyúlnak, abból sláger leszesz. Itt épp a válogatottnak írtak (írattak?) egy induló-szerűséget. Milyen kár, hogy nekünk nincs hasonlónk. Mondom ezt félig komolyan, mert azért bármennyire is szidom néha ezt a falábú bandát, minden meccsen (az első 3 kapott gólig) nagyon drukkolok nekik... De tényleg, képzeljük csak el, ahogy Dzsudzsák profiljának sziluettjére ráközelít a kamera, majd elkezd világosodni, kirajzolódnak arcélei, és ezzel együtt a kamerába fordul az összes fogával, aztán a következő pillanatban lő egy akkora gólt, amekkorát egyik nájki reklám sem produkált még az összes szupersztárjával együtt. Nekem tetszene. Meg a fogorvosomnak is.*

Nik og Jay - Vi vandt i dag (Ma mi győzünk) (Mekkora cím!)

Ugyanakkor kiharcoltam magamnak, hogy buli elején azért két Queen, illetve két Dire Straits szám szóljon a magamfajta vén csotrogányoknak is, ezen felül bónuszként, ha jól ropom, akkor egy Livin' on a prayer á la Bon Jovi is belefér még az élvezetekbe. Összegezve tehát nincs okom a panaszra, nagy átlagban azért jó zene szól, itt csak az igazi gyémántokat emeltem ki.

*alja gonosz vagyok, tudom.

Szombat este szerencsésen visszaértünk a suliba, ezzel lezártuk az egyhetes "tanulmányi kirándulást", ahogy itt nevezik, és ezzel együtt a közel húszórás hazautunkat is. Az igazsághoz természetesen hozzátartozik, hogy azért lett ennyi az annyi, mert a szórványos megszakítások mellett egy komolyabb pihenőt tartottunk Lundban, illetve egy másikat is, de ezekről majd később, haladjunk szépen sorjában.

Arra jutottam, hogy darabokban fogom közölni az arra érdemest erről a kirándulásról, mert annyi mindent kéne leírnom, hogy azt sem tudom, hol kezdjem. De persze tudom, az elejénél, úgyhogy neki is kezdek, mert semmi sem lesz itt belőle. Tehátakkor, rajtra fel!

Szombaton este tízkor indultunk, előtte kicsit mindenki izgult, hogy vajon megint sikerül-e olyan fantasztikus buszt kifognunk, mint amivel Koppenhágába mentünk, de szerencsére aggodalmaink feleslegesnek bizonyultak. Izgalom azért volt, hoztam a formám: sikerült az utolsó pillanatban elszaladnom a bőröndömért, ami majdnem itt maradt. De nem.

Ő lett a nyertes típus. Kívül nagy böszme, belül lehetne tágasabb.De azért csak elfértünk benne ötvenen.

Éjszaka elég hűvösö volt a buszban, ez annyira nem zavart, mert volt nálam sok extra ruha, az már rosszabb volt, hogy alig bírtam elaludni. A pihenők előtt fél perccel pedig a hat plusz negyedik érzékem segítségével mindig sikerült felébrednem az alfa állapotból, így nem voltam túlzottan kipihent, mikor reggel nyolc körül megérkeztünk első svéd állomásunkra, Vadstenába, ahol aztán reggeliztünk is.

Na, melyik országban vagyunk, és hol bújik meg a kakukktojás?

 
Az a település egy élő történelem. A kastélyt már nagyon messziről kiszúrtam, templomot apátságot természetesen itt is néztünk, de az igazi csoda, ami nagyon tetszett, az a régi kis vasútállomása volt, egykét régi síndöcögénnyel.

A mi fasza csehszlovák BzMot-unkhoz képest ez a teknő sehol sincs, ráadásul a skandik csak a színét tudták másolni. Nem tudnak ezek semmit.

Reggeli után, ahogy már elszóltam magam feljebb, megnéztük a régi kolostort, amely annyira régi, hogy egy 1350-ben, Szent Brigitta által építtetett kolostor alapjain nyugszik. Ennek a történetéről is hosszasan esett a szó, persze dánul, úghogy ha érdekel, kérlek kérdezd Guglit, én annyira emlékszem, hogy amúgy hotel is működik benne! (Ésigen: Vadstena Klosterhotel.) Az alább látható kastély a legjobb állapotban megmaradt Vázagusztáv (Gustav Vasa, 16. sz.) korabeli királyi lak, jelenleg 16-17. századi bútorok és festmények múzeuma.

     Amint a mellékelt ábrák is mutatják, a világi élet színtere jobban izgalomba hozott, mint az amúgy szép és hatalmas templom.

Záráskép(p) pedig bicikli, mi más? :)